Elengedes

Eleg osszetettnek gondolom ezt a folyamatot.

Eletunk soran sokszor ragadunk be, a legtobbszor akkor amikor mar erezzuk, hogy valtoztatni kell, de valami visszatart. A felelem. 

Lehetne akar a cimszo ez is az elengedes helyett. Felni valtoztatni, magunk mogott hagyni azt amiert tenni akartunk valamit, amivel ugy erezzuk meg van dolgunk, nehez feladat. Kihozni belole a legjobbat es nem azt kapni, amire az ember szamit. Igazabol, minden ami ezzel kapcsolatos jelentektelen. Leginkabb utolag. Hogy miert vannak konnyebb es nehezebb feladatok ezzel, talan attol fugg, hogy erzelmileg mennyire merul el benne az ember. A melysegetol. Mennyit vart tole.

Mostani feladatom soran, mitol is felek valtoztatni? Miert hagyom hogy az erzelmeim olyan helyen stagnaljanak ami nem visz elore. Miert nem tudok elengedni, egy olyan erzest, ami soha nem is volt valosagos? Talan az ember var / elvar valamit amikor elkezd kotodni. A legjobb megoldas erre az lenne, hogy az ember nem var semmit. Abban, hisz ami valoban megtortenik. Sajnos meg nagy gyakorlattal es odafigyelessel is sokszor kivedhetetlenek ezek a folyamatok. 

Van egy nagyon jo es hasznos Buddhista mondas:

Sokoszor ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amit az elme nem kepes elengedni. Nem kepes a jelenbe maradni az ember, elfogadni, hogy az ami tortenik, nem azonos azzal ami valojaban van. Nincs osszhangban a ketto. Kisiklik az ember, kapaszkodik a fantaziaba az eltervezett jovobe, az elvarasokba. Pillanatig elgondolkoztam azon is, hogy ennek lehet e koze a multhoz. A megelt esemenyekhez. Vannak nyilvan esetek, ahol az ember alapoz a multban megelt elmenyekre, esemenyekre ami szinten kerdest merit fel bennunk. Erzelmekkel kotodunk olyan megelt valosnak hitt reakciokat, amik bennunk valamilyen szinten biztonsagot nyujtottak. Ezt viszont a kesobbiekben elvarjuk es akarjuk. Kotodni, ujra meg akarjuk elni azokat a pillanatokat.